Szerző: beresjudit

Közösségi tér

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/kozossegi-ter-szerkesztheto/

A közösségfejlesztés, a közösségi munka egyik alapszükséglete a közösségi tér megléte. Kell egy hely, ahol az emberek összejöhetnek, ahol leülhetnek beszélgetni és tervezni, amely tér ezzel hozzájárul a közösség kialakulásához és megerősödéséhez. Ez a tér a cselekvések egy részének helyszínéül szolgál, itt lehet gyerekprogramokat szervezni, kézműveskedni, tanulni, képzéseket szervezni, és mindazt, amit a közösség megtervez és megvalósít.

A közösségi terek gyakran kapcsolódnak egy-egy intézményhez, amelyek különböző szolgáltatásokat nyújtanak a helyi lakosság, az intézményt használók számára. A közösségfejlesztők különbséget tesznek a szolgáltatások és a közösségi alapú szolgáltatások között.

Fontos, hogy helyben, a településen legyen, hogy valós szükségletekre érdemben reagáljon, hogy az önkéntesség szerephez jusson, hogy erőfeszítéseket tegyen az érdekeltek körének bővítésére, hogy építsen helyi erőforrásokra, hogy a közösség szolidaritása, összetartozása megnyilvánulhasson benne, vagy a közösség saját kezdeményezése legyen. Közösségi alapú szolgáltatásról akkor beszélünk, ha arra a közösségnek befolyása van és érzelmileg is azonosul vele, a sajátjának érzi.[1]

A settlement egy olyan közösségi központ, mely egyszerre több célt valósít meg. Hozzájárul a helyi közösségek fejlődéséhez, fejlesztéséhez, szabadidős tevékenységeknek nyújt teret, segíti a szociális problémák megoldását, információt nyújt, és segíti a különböző emberek, csoportok és közösségek közötti kommunikációt, a lakosság életminőségének javítását. Szolgáltatásait szabadon igénybe vehetik korhatár nélkül egyének, családok, közösségek. A settlement konkrét lépéseket tesz a már meglévő kezdeményezések, szerveződések megerősítésére, a helyi közösségi erők integrálásáért, a társadalmi párbeszéd megszerveződéséért. Így a helyi közösségi élet strukturáltabbá és szolidárisabbá válik, új mozgások indulnak be a közéletben, új fiatalok vonódnak be közösségi alapú programok szervezésébe, esetleg helyi igény és akarat alapján közösségi alapú szolgáltatások szerveződnek. Az igazi önszerveződést nemcsak a helyi programszervezés lehetősége, hanem a szervezett helyi közösségi érdekvédelem is motiválja. A settlement típusú működésben a helyi közösségi színteret vagy szomszédsági központot működtető helyi szervezetet az önkormányzat megfelelő szerveivel való együttműködésen felül egyetemisták és önkéntesek segítik. Számos szolgáltatást nyújthat egy settlement, azok tervezésében és megvalósításában alapvető szempont a helyi közösség igénye, szükségletei és az érintettek részvétele. (…) Lényeges, hogy szolgáltatásai nem ágazati elkülönülésben, hanem komplex módon, a különböző szakmák és az érintettekből szerveződő önkéntesek, civil szervezetek szoros együttműködésében valósulnak meg. A settlement eszme jegyében a hangsúly a szolgáltatások esetében azon van, hogy ne csak szakemberek és szakmai intézmények szolgáltassanak, hanem az érintettek is – az ő segítségükkel. Az ügyes-bajos dolgok intézésétől a megszervezett gyerekfelügyeleten át a beteglátogatásig széles a skála, és alkalom nyílik a közösség erőforrásainak mozgósítására. [2]

Irodalomjegyzék:

[1] Molnár Aranka, Peták Péter, Vercseg Ilona (2014): Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben. Önszerveződés és szakmaközi együttműködés. Budapest: Készült a „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért program szakmai koordinációja” című projekt (TÁMOP 5.1.3-09/1-2009-0002) keretében. A projekt főpályázója az Autonómia Alapítvány, konzorciumi partnerei a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. (korábban: VÁTI Nonprofit Kft.) és a Szociális Szakmai Szövetség. p. 42.
[2] Giczey Péter (2012): A settlement mint szervező központ. In:Válogatott irodalmak,szakirodalmi összegzések a Peremhelyzetű és kirekesztett csoportokkal végzett szociális és közösségi munka c. képzés II. részéhez. pp. 17-18.

A szócikk alapját képező dokumentum: Esélyegyenlőségi módszertani útmutató

Közösségfejlesztés a mélyszegénységben élő közösségekkel

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/kozossegfejlesztes-a-melyszegenysegben-elo-kozossegekkel-szerkesztheto/

Nincs recept arra, hogy hogyan is dolgozzunk a közösségekkel, a településekkel, a településrészekkel. Minden esetben a helyi viszonyokat kell alapul venni, és azokat figyelembe véve lehet csak a megfelelő módszert, módszereket kiválasztani. Ahhoz, hogy ezt a fejlesztő szakember, majd a köré csoportosuló központi mag és szélesebb kör meg tudja tenni, az első és legfontosabb lépés annak a közösségnek a megismerése, amellyel dolguk van. Ez a feltérképezés egyrészt a már rendelkezésre álló dokumentumok, adatok, helytörténeti írások összegyűjtésével és tanulmányozásával történik. Másrészt a helyi intézmények, szervezetek, az ott élő emberek megkérdezésével, az emlékeiknek, az érzéseiknek, a viszonyaiknak a feltárásával. A közösségfejlesztő szakember és a közösségi aktivisták ezek alapján tudják elkészíteni a tervet, amelynek mentén haladni fognak a munkájuk során, és ez segít nekik megtalálni a megfelelő módszereket is.

A közösségfejlesztési folyamatterv sohasem tekinthető véglegesnek. A cél állandó: hogy változás történjen a helyi emberek és egyéb szereplők aktív cselekvésén keresztül. Az ide vezető út és a módszerek folyamatosan változnak, a közösség akarata és választása szerint. Épp ezért fontos, hogy a közösségfejlesztő rugalmas legyen, ne ragaszkodjon a saját elképzeléseihez, s azonnal reagáljon a felmerülő igényekre.

Megszólítás, bevonás, aktivizálás

„Mindenki elég okos, hogy saját magát irányíthassa olyan ügyekben, amelyek rá tartoznak.” (Tocqueville)

A részvétel megteremtésének fontosságáról nap mint nap sokat lehet hallani. Fontos, hogy az emberek részt vegyenek a saját életükben, vagyis megteremtsék annak a feltételeit, hogy beleszólhassanak az őket érintő kérdésekbe, azoknak résztvevői, aktív alakítói legyenek, ne csak passzív szemlélői, elszenvedői. A bevonás folyamatával teremtjük meg a részvétel lehetőségét.

„A valahová tartozás a részvételt magát is jelenti: részt veszek annak a közösségnek az életében, ahová tartozom. A részvétel az élet teljességére kiterjedő megnyilvánulás és létforma. Általános értelemben a részvétel az egyén és a közösség szintjén jelentkezik.

Az egyén szintjén arról van szó, hogy az egyén maga is részt vesz saját életének irányításában, azaz felelősséget vállal önmagáért. A sodródás helyett a cselekvésre vállalkozik, mintegy megalkotja a maga életét, értékeket fogalmaz meg a maga számára, annak megfelelő célokat tűz ki, és társakat választva küzd e célok megvalósulásáért.

Közösségi szinten a részvétel már az egymás és a közösség ismeretét és azon belüli kapcsolatait is jelenti. Jelenti továbbá az egymás iránti bizalmat, a kölcsönös támogatást és szolidaritást, a közös normákat és a viszonosságot.  Beszélhetünk részvételről a társadalom szintjén is, amikor a részvétel a társdalom interakciós és intézményes folyamataiban valósul meg. Politikai megközelítésben a részvétel a döntési folyamatok különböző szintjein való részvételt jelenti.”[1]

Ahhoz, hogy a részvétel megvalósuljon, kellenek társak, információk és közös cselekvések.

Nem mindegy, hogy milyen szándékkal vonjuk be az embereket. Csak látszatból tesszük, vagy valóban így is gondoljuk és számítunk rájuk, vagy még a látszatot sem kívánjuk fenntartani? Azt is el kell dönteni, hogy csak az ötletelésbe, a tervezésbe vonjuk be a helyieket, vagy a megvalósításba is, és mindennek milyen teret és rendszerességet biztosítunk.

Ahhoz azonban, hogy valóban bekapcsolódjanak a helyi emberek a közösségi folyamatokba, az intézmények életébe, fontos, hogy minden a legnagyobb nyilvánosság előtt történjen. Ez nemcsak a rendezvényekre, a szolgáltatásokra vonatkozik, hanem a tervezői megbeszélésekre is. Ki kell alakítani a részvételek rendszerességét, így a találkozók rendszeressé válásával megkönnyíthető a helyi emberek bekapcsolódása.

A részvétel minősége alapján aktív és  passzív bevonásról beszélhetünk.

Aktív a bevonás abban az esetben, ha folyamatba kapcsoljuk be az embereket, és a tervezéstől kezdve a megvalósításon át az értékelésig számítunk az aktív részvételükre. Nemcsak igényeket mérünk, hanem bevonjuk őket a cselekvésekbe is, mégpedig úgy, hogy mindegyiküknek van benne feladata.

A másik a passzív bevonás. Ebben az esetben az emberek eljönnek a rendezvényekre, igénybe veszik az intézmények által kínált szolgáltatásokat, de az intézmény további életéből kimaradnak. Nem kíváncsiak a fejlődésére, a kialakított viszonyaira. Csak egy fontos: minél magasabb színvonalú és jobb szolgáltatást nyújtson az intézmény, a többi a dolgozók feladata.

Többféle szakmai érv szól amellett, hogy a mélyszegénységben élők megszólításához és aktivizálásához más módszerekre és eszközökre van szükség, mint a társadalom más rétegei esetében. A közösségfejlesztés szerint a közösségfejlesztési folyamat fókuszában a bizalomépítés, a partnerségen alapuló párbeszéd megteremtése áll, ahol nincs alá-fölérendeltség. A rendszeres közösségi beszélgetéseken közösen tervezik a cselekvéseket, majd közösen cselekszenek akkor is, ha mélyszegénységben élő emberekkel dolgoznak együtt. A mélyszegénységben élő emberek eléréséhez és elköteleződéséhez ugyanezekre van szükség, a fő hangsúly azon van, hogy milyen minőségű az a folyamat, amibe bevonjuk az érintetteket, és mennyire tekintjük őket partnernek.

Többféle módon lehet elérni a mélyszegénységben élő embereket, családokat. Információk gyűjtésével azoktól az intézményektől, amelyek kapcsolatban állnak a szegénységben élőkkel, esetleg meg lehet keresni már lezárt társadalomfejlesztéssel foglalkozó projekteket, és számba lehet venni azokat az embereket, akikkel ők dolgoztak együtt. A kiválasztott területen elindulhatnak közvetlen beszélgetések is az érintettekkel, de lehet azt a módot is választani, hogy közösségi rendezvények alkalmával kínáljuk fel a csatlakozás lehetőségét.

Az első és legfontosabb lépés a bizalom és önbizalom építése. A bizalom megteremtésének módja a személyes beszélgetések kezdeményezésével kezdődik. Megtalálhatjuk az embereket intézmények kapcsolatain keresztül, vagy egyéb ajánlások segítségével, de ezt az első lépést, hogy felkeressük őket, nem hagyhatjuk ki. Odafigyelve rájuk, emlékezve a családjukra, az őket foglalkoztató problémákra vívhatjuk ki a bizalmukat, az elköteleződésüket a folyamat iránt. Van úgy, hogy elegendő az egyszeri találkozás, és már ekkor sem csupán kapcsolatfelvételre kerül sor, hanem kiépül az együttműködés, de időnként többszöri személyes beszélgetés szükséges ennek eléréséhez. Amikor már van egy csapat, akik hajlandóak a többiekkel leülni és közösen gondolkodni, megszervezhetjük az első közösségi beszélgetést.

Az emberek aktivizálása úgy is történhet, hogy a különböző érdeklődési körökre és az egyénekben meglévő tudásra klubok szerveződnek. Gyakran derül fény ilyenkor arra, hogy vannak, akik egyes kézműves technikákhoz vagy valamilyen termék előállításához mesteri szinten értenek. Érdemes az így előállított termékekből kiállítást rendezni, s megmutatni a településen élőknek is. Ezek az események megemelik az embereket, büszkék lehetnek magukra, erősödik az önbizalmuk azon keresztül, hogy megmutatták a tudásukat a többieknek is.

Figyelni kell arra, hogy az önbizalom erősítése mellett a közösségi identitás is kialakuljon és erősödjön. Ha csak az egyének felkészítése történik meg, és az ügyeket nem emeljük a közösség szintjére, akkor egymás mellett, egymással jó barátságban lévő emberek lesznek egymás mellett, akik azonban nem tudnak közösségben gondolkodni.

Irodalomjegyzék:

[1] Vercseg Ilona: Közösség és részvétel, – a közösségfejlesztés és a közösségi munka gyakorlati elmélete. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék könyvsorozata. Budapest, 2011. 33. p

A szócikk alapját képező dokumentum: Esélyegyenlőségi módszertani útmutató

Szakmaköziség

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/szakmakoziseg-szerkesztheto/

 

A fogalom értelmezését segítő szócikk: A társadalmi szolidaritás kialakítása mint alapvetés

Kapcsolódó szócikkek:

A kisebb szakmai körben induló, konkrét ügyek mentén alakuló együttműködés a leginkább célravezető. Egyre gyakoribb, hogy az intézményeken belül konkrét feladatként jelenik meg a szakmaköziség elősegítése, ennek alapja viszont az emberi kapcsolatok minősége. Az a tény pedig, hogy aprófalvas településeken nincsenek helyben a szereplők (nincs iskola, óvoda, a szociális munkás, orvos, lelkész mind bejár, sőt a boltos, a postás is sokszor „mobil”, és csak átsuhannak a településen), elzárttá teszi a peremhelyzetben élőket és a kezdeményezőket. A szakemberek hiányos jelenléte és az intézmények központosítása azt a gyakorlatot teremti meg, hogy térségi szinten érdemes a tervezésbe és fejlesztő munkába bekapcsolódni, a szereplők az aprófalvas települések közötti kapcsolódási pontok mentén (mikrotérségi, járási, jegyzőségi alapon) összeszervezhetőek, és a hasonló helyzetükből fakadó problémák esetében közösségi megoldások irányába mozdíthatóak el. A közösségfejlesztési szakemberek feladata ezen érintett szakmák és intézményi képviselők megtalálása, bevonása a helyi cselekvési tervezési folyamatba, valamint, hogy olyan helyzeteket teremtsenek, amelyekben kezdeményezővé válhatnak az ott élők.

Térségi komplex fejlesztési tervek döntéshozók nélkül nem életképesek. Kik a döntéshozók? Kik azok, akik forrással rendelkeznek? Van-e a települési döntéshozóknak jövőképe a saját településükről, vagy egy térségi tervhez illesztve válhatnak működőképesebbekké a települések? Mitől lesz komplex, valóban építkező egy fejlesztési kezdeményezés, folyamat? Az együttműködési készségtől függnek leginkább a válaszok. A térségi szinten cselekvőképes szereplőknek kell egymással egyeztetniük. Területi alapon kell összehangolni a különböző szakmai megközelítéseket – gazdaságfejlesztés, környezeti fejlesztés, közlekedésfejlesztés, társadalmi célok megvalósítása, társadalmi mobilitás, humán versenyképesség, szociális ellátórendszer –, a közösségek igényére és motivációjára építve.

A legfontosabb szempontok, amelyeket a fenti megállapítások mellett mérlegelésre ajánlunk azoknak, akik peremhelyzetben lévőkkel/lévőkért, közösségi részvétellel terveznek projektet:

  • Közösségi szemlélettel rendelkezik-e a stáb?
  • Össze tud-e állni egy olyan munkacsoport, amely időt, energiát, szakértelmet nem sajnálva áldoz ezen szakaszra? A tervezési szakasz ma még ritkán finanszírozott, vagy inkább külső szakemberekre épít.
  • Vannak-e olyan szereplők, akik gondoskodnak a peremhelyzetben élők bevonásáról, tervezési szakaszba vonhatóságra való felkészítéséről?
  • Tudunk-e nyilvánosságot biztosítani a tervezésnek és eredményeinek?
  • Tudjuk-e a tervezési folyamatot cselekvési folyamatokkal támogatni, amelyek folyamatos eredményeket mutatnak fel, és segítik a szereplők részvételi motivációját?

Fel tudjuk-e dolgozni, hogy nincs elkészült terv, nincs vége a folyamatnak, állandóan dolgozni kell rajta, alakítani szükséges az eredmények, a közösségi tervezésbe bevont érintettek fejlődése mentén, kivárva a következő lépéseiket, és a külső, előre meg nem határozható körülményeket? Tehát tudjuk-e, hogy a közösségi tervezés maga a közösségfejlesztés?

A szócikk alapját képező dokumentum:

Esélyegyenlőségi módszertani útmutató

Közösségi tervezés

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/kozossegi-tervezes-szerkesztheto-2/

 

A fogalom értelmezését segítő szócikk: A társadalmi szolidaritás kialakítása mint alapvetés

Kapcsolódó szócikkek:

A közösségi tervezésről a következő szócikkben írtunk bővebben: https://cskwiki.hu/kozossegi-tervezes-2/

A közösségi szemlélet meglétével a tervezés módja nem kérdéses. A közösségi tervezés az egyetlen alkalmas módszer arra, hogy közösségi alapú és fejlesztésű program szülessen, s ha az érintettek a tervezési szakaszban bevonásra kerülnek, aktív megvalósítóivá válnak a programnak. A tervezésbe való bevonásnak amellett, hogy vannak módszerei és fokozatai, figyelembe kell vennie az egyének helyzetét, bevonódási hajlandóságát, kapcsolódási készségét, amelyek fejlesztése fontos előkészítési feladat. Az előkészítésre ezért sokkal hosszabb idő szükséges, hiszen képessé kell tenni a szereplőket a tervezésre, és az érintettek motivációját ki kell alakítani. A valamilyen hátrányban élőkkel a képessé tétel szakmaközi munka: a szociális, az oktatási, az egészségügyi, a művelődési és más szakmai területek fenntartható és közösségi szemlélettel jól kiegészítik egymást.

A helyben megcélzott csoportok azonosítása: Különösen fontos, hogy az esélyegyenlőség szempontjából érintett/megcélzott csoportokat a közösségi tervezés során együtt azonosítsuk, és a prioritásokat is közösen állítsuk fel. Illúzió volna egy pár éves projekttől elvárni, hogy minden érintettel eredményt tudjunk elérni.

A szócikk alapját képező dokumentum:

Esélyegyenlőségi módszertani útmutató

A közösségi szemlélet kialakítása

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/kozossegi-szemlelet-kialakitasa-szerkesztheto/

 

A fogalom értelmezését segítő szócikk: A társadalmi szolidaritás kialakítása mint alapvetés

Kapcsolódó szócikkek:

Az esélyegyenlőségben érintettek esetében az egyéni támogatáson túl szükség van arra, hogy a közösségközpontú megközelítés is széles körben elterjedjen. Csak így érhető el, hogy a társadalmi integráció, inklúzió és szolidaritás irányába mozduljunk el azáltal, hogy a településeken olyan partnerkapcsolatokat keresünk és szervezünk, melyek a közös gondolkodást, közösségi cselekvést helyezik a középpontba. A helyi szereplők által megvalósított közösségi cselekvések állandósulása a közösségi munka eredménye.
A közösségi munka olyan társadalmi problémák kezelésére is alkalmas, amelyeket egyedi esetekként nem lehet vagy nem eléggé hatékonyan lehet kezelni. A közösségi munka a szükségleteket intézményes keretek között kielégítő gyakorlattal szakítva kilép egy olyan terepre, mely a közösségé és nem a sajátja, ezáltal képes a helyi problémák egyedi, helyi szintű kezelésére. Ebben a közösség tagjai épp oly fontos szerepet játszanak, mint a szakember. A közösségi munka tehát új szemléletet hordoz az intézményi háttér meghatározottsága tekintetében is, melybe beavatkozik, forrást teremt, politikai nyomást gyakorol, intézményeket és csoportokat szervez, akciókat organizál a helyi emberek bevonásával.

A szócikk alapját képező dokumentum:

Esélyegyenlőségi módszertani útmutató

Érzékenyítés

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/erzekenyites-szerkesztheto/

A fogalom értelmezését segítő szócikk: A társadalmi szolidaritás kialakítása mint alapvetés

Kapcsolódó szócikkek:

Az érzékenyítés alapja a megismerés

A partnerségbe hívott települési közösségekkel olyan helyeket érdemes kialakítani, és olyan programokkal érdemes azokat megtölteni, amelyek egyszerre vonzóak a helyi középrétegnek, valamint a hátrányosabb rétegeknek. Ezek kialakítása nem elképzelhető a már érzékenyebb civil közösségekkel való intenzív párbeszéd, és azon belül is egyfajta speciálisan helyreszabott lelki és szellemi felkészülés nélkül.

Az érzékenyítés célja, hogy a felek váljanak nyitottá egymás felé, ezzel hozzuk közelebb a feleket egymáshoz, s a résztvevők ismerjék fel sztereotípiáikat és előítéleteiket, ezeknek tudatában legyenek, illetve ezeket kezelni is képesek legyenek a mindennapi helyzetekben. A partnerség kezdeményezése az esélyegyenlőségi célcsoportok felé jelen projektben a közösség- és intézményfejlesztési folyamatban részt vevő szakember(ek) feladata.

Fel kell mérnie a kezdeményezőnek, hogy a közösség- és intézményfejlesztési folyamatokban kik az érintettek. Különösen fontos, hogy a folyamatban részt vevő szakemberek tudatosságának erősítésével kezdjük a nyitottság megteremtését. Az érintettek körének számbavételénél külön gondossággal kell átgondolni, hogy a településen működő döntéshozói kört hogyan vonjuk be az érzékenyítési folyamatba. Mindegyik fél nyitottságát megteremthetjük egyszerű beszélgetésekkel, az önbemutatást célzó találkozásokkal, tréningekkel, s a közösségfejlesztés módszereivel, ezen belül elsősorban a bevonás módszertanát érdemes előtérbe helyezni.

Vannak már kifejezetten ezen témában érzékenyítő képzések is, amelyekben közelebb hozhatjuk az „esélyegyenlőség ügyét” a projektben dolgozó szakemberekhez, ami az ügy felismerése mellett azt jelenti, hogy a résztvevők saját élményű feladatokon keresztül tapasztalják meg az el nem fogadás, a stigmatizáltság, a kirekesztettség érzését. Ezen képzések nem tűznek ki irreális célokat, azaz nem tudják megszüntetni a résztvevők előítéleteit. Amit el lehet érni, hogy az előítéletekkel kapcsolatos jelenségekre érzékenyebbé és tudatosabbá váljunk.

Gyakorlatok, tapasztalatok

Nem kizárt, hogy olyan nagy a távolság a településen élők között, hogy korai lenne egyből közvetlenül az intézménybe invitálni a hátrányban élőket. A tapasztalat szerint néhány kötetlenebb találkozást meg kell, hogy előzzön a célzott kapcsolatfelvétel, akár közvetlenül a hátrányban élők lakóhelyén. A kötetlen találkozások után – amit a célzott terepmunka nagyban segíthet – a sokat emlegetett bizalmi kapcsolat kialakítását kell megcélozni, aminek intézményi keretek között érdemes megágyazni.

Ahhoz, hogy mind az intézményben dolgozók köre, mind a célcsoportként meghatározott hátrányban élő egyének vagy közösségek nyitottabbá váljanak egymás felé, olyan helyzeteket kell generálni, ahol akár indirekt módon megismerhetik egymást, s nem feszít a kényszerhelyzet adta elvárás.

Találkozásokat, beszélgetéseket generálni akár kulturális eseményeken, akár célzottan egymás megismerését szolgáló műhelymunkákon is lehet, amikor nem kizárólag az alkalom témáján, hanem az eseménybe tudatosan beépített párbeszéden van a hangsúly. De a jó módszer lényege, hogy a célcsoportot önbemutatásra invitáló eseményt velük együtt tervezzük meg, hagyjuk, hogy az ő ötleteik mentén váljon „kényelmessé” számukra a szituáció. Mindemellett így érzik majd a sajátjuknak az eseményt, s így alakul ki a motivációjuk az intézménybe való belépésre.

A tapasztalatok szerint minél kisebb a társadalmi és földrajzi távolság, annál nehezebb a közelítés a csoportok/közösségek között. Gyakran szolidárisabbak vagyunk a távolabbi, a más településeken élő elesettekkel, mint a közvetlen szomszédunkban élőkkel. A szegénység arca például sokféle, közelsége pedig nem ritkán riasztó. Ezek leküzdéséhez sok idő szükséges, a megismeréshez pedig számos történet kell, melyek közelítenek és bizalmat építenek.

A szócikk alapját képező dokumentum:

Esélyegyenlőségi módszertani útmutató

Helyi cselekvési terv

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/helyi-cselekvesi-terv/

 

A helyi cselekvési terv a közösségi felmérés eredményeire épül, amely nemcsak a településen élők szükségleteit, saját jövőjükre, településükre vonatkozó elképzeléseit tartalmazza, hanem a lakosok aktív szerepet is vállalnak a tervek megvalósításában.

Cél, hogy ennek elérése érdekében az önszervező lakosok partnerként dolgozzanak együtt más civil szervezetekkel, saját önkormányzatukkal, szakmai szervezetekkel és a gazdasági élet szereplőivel.

Összeállításának feltétele: Rendelkezzünk a közösségi felmérés, a közösségi interjúk és a közösségi beszélgetések elemzett eredményeivel, lásd ezek módszertanát!

Kulcsfogalmak:

  1. helyi cselekvési terv;
  2. partnerség;
  3. képessé tétel – képzések, új intézmények létrehozása a helyi közösségben;
  4. helyi cselekvés;
  5. koordináció

Feltételrendszer:

  • személyi: közösségfejlesztő, kulturális közösségszervező, a partnerek konzorciumának cselekvő részvétele a munkában – önkormányzat, civil szervezetek, szakmai szervezetek és intézmények képviselői, az üzleti szféra szereplői
  • tárgyi: összejöveteli terem, számítógépes kapacitás, kivetítő, flipchart, filctollak, post-it; jegyzetelni papírok és tollak, nyomtató és A4-es papírok
  • anyagi: terembérlés (ha szükséges)

Alkalmazott eszközök és módszerek:

A helyi cselekvési terv hosszabb távra, 3-5 évre szól, és megvalósulásához több területen kell tervezett és összehangolt lépéseket tenni. E megtervezett, egymást erősítő tevékenységek alkotják a cselekvési programot, amelyet kisebb egységekre, ún. projektekre bonthatunk.

Célszerű egy tervezési mátrix felállítása és táblázatba foglalása a teendők időrendiségének meghatározására: Mit kell most, azonnal kivitelezni, mit hamarosan és mit később? A táblázat azoknak az itt és most közösen meghatározandó felelősöknek a körét is rovatba foglalja, akiknek a kompetenciájába a közösségi csoport szerint az adott ügy beletartozik: pl. helyi önkormányzat, helyi lakosok, helyi közösségi szervezetek, szakértők, szakmai és érdekképviseleti
szervek, központi kormányzat stb.

Tervezési mátrix minta
Tervezési mátrix minta

 

A táblázat a tervezési mátrixot mutatja be. Lehet a táblázatnak egy Hogyan? rovata is, amelybe a megvalósítás módozatai írandók, pl. 1. lépés: képzés, 2. lépés: a szervezet (pl. szövetkezet) megalakítása stb. A programban valószínűleg több projektötlet is kirajzolódik az alkalmazott aktivizáló módszerek (interjúk, közösségi beszélgetések, közösségi felmérés) eredményeiből, s belőlük akár több is vonatkozhat ugyanannak az ügynek a kezelésére. Ezeket felfoghatjuk alternatív megoldási lehetőségekként, amelyeket elemeznünk kell, s el kell döntenünk, hogy melyik az közülük, amelyik a közösség jelenlegi kapacitásával (munkabírásával, szakértelmével, anyagi tehetségével) a leginkább összhangba hozható. A jónak, reálisnak ítélt problémamegoldás(ok) ezek után már egy projekttervezési munka tárgyát képezhetik.

A projektek tervezésénél számba kell venni, hogy melyek a megvalósításhoz szükséges emberi befektetések:

  • közösségi szerveződések;
  • tanulási, tájékozódási folyamatok beindításának szükségessége;
  • anyagi befektetések;
  • vállalkozási, szövetkezeti formák keresése, pályázati lehetőségek;
  • s mindehhez milyen szakmai, szaktanácsadói, információs és szervezési háttér, közösségi álláshely/ek teremtése szükséges stb.

További szempontok lehetnek:

  • kezdő (első) helyi cselekvés esetén a gyors siker erősíti az önbizalmat, és további, bonyolultabb cselekedetekre is motivál – ilyenkor a gyorsan és egyszerűen kivitelezhető kezdés a szerencsés;
  • ha a tervezést már gyakorlott civilek, erős szervezetek végzik az önkormányzattal, üzleti szektorral közösen, akkor akár nagyságrendekkel is nagyobb és bonyolultabb tevékenység megvalósításába kezdhetnek, gondos előkészítés, szakértők és partnerek folyamatos bevonása után.

Képessé tétel, képzések

Számos szükségesnek megállapított feladat kivitelezése csak képzés nyomán valósulhat meg. Maga a feltárási folyamat is egy közösségi tanulási folyamat – akár tudatosítjuk ezt mindjárt a kezdetekkor, akár nem. A lokális közösségben való gondolkodást is tanulni kell. Képzés szükséges bármiféle számítógépes munkához is. A partnerek keresése is akkor igazán hatékony, ha azt arra felkészített emberek végzik. A demokráciáról, a civil társadalomról, a kormányzati, a nem kormányzati és az üzleti szektor feladatairól is fontos tanulniuk a helyi önkénteseknek. A feltárás során megfogalmazódó feladatok is képzést tesznek szükségessé. A helyi projektek kulcsemberei megtanulnak pályázatot írni; a leendő vállalkozók vagy kisszövetkezetet alapítók vállalkozói vagy szövetkezetalapítási tanfolyamon vesznek részt, ellátogatnak sikeres vállalkozókhoz, már működő szövetkezetekhez; a falusi turizmusba bekapcsolódók vendéglátói és nyelvtanfolyamokat, bel- és külföldi tanulmányutakat szerveznek, mert a példának van a legnagyobb mozgósító ereje stb. Az egyes tevékenységekhez szükséges pénz előteremtése is részben a közösség feladata. A pályázáshoz szükséges információk, a tevékenység rövid és hatásos összefoglalása, a költségvetés készítése szintén megtanulandó feladat.

E képzéseket részben a közösségfejlesztők – kulturális közösségszervezők, részben a szervezésükkel a közösséghez kapcsolható képzési szervezetek végzik. A kiképzett helyi önkéntesek a település önkéntes közösségi szervezőivé válhatnak.

Partnerség építése

A tervet el lehet juttatni a közösségen túlra, a szomszédos önkormányzatokhoz és civil szervezetekhez, a kistérség, a régió településeinek hasonló munkát végző közösségeihez és önkormányzataihoz, a megyei közgyűléshez, a remélt partnerintézményekhez és szervezetekhez, a potenciális támogatókhoz, a médiához. Ez a munka egyben lobbizás is, a feladattervben meghatározott külső segítség bevonása, aktivizálása – szakértők és pályázati támogatás, közösségi álláshely teremtése stb. Fontos tehát, hogy az alakuló új közösségi szervezetek menedzseljék a tervet. Osszák föl maguk között, ki kivel lesz kapcsolatban és ki kivel beszéli meg később személyesen is a korábban írásban megküldött tervet. Az így született észrevételeket, megállapításokat pedig folyamatosan be lehet építeni a tervbe.

Új civil szerveződések megalakulása – intézmények építése a helyi közösségben

A közösségi feltárást végző helyi lakosok, a kezdeményezők, a szerkesztők, a kérdezők, az értékelők stb. már maguk egy közösséget alkotnak, amelynek saját tevékenysége maga a közösségi feltárás, és amelynek költségeire pályázhat is. E közösség mellett még számos másik is kibontakozik a tervek megvalósítása során, amelyekkel immár önmagukon belül kell újra végigbeszélni identitásukat, feladataikat, stratégiájukat, további, lehetőleg bentlakásos képzés keretében. Segíthet új közösségek megalakításánál a helyi tehetségek közjóért való munkálkodása: pl. helyi lap indítása, múzeum kialakítása, nyelvórák adása stb. Mindenütt közösségi megoldásokat keressünk!

Eredmények, várható kimenet:

  • az érintettek (helyi lakosok és szervezeteik), a bevonható szakmai intézmények és szakemberek részvételével létrejön a közösség helyi cselekvési terve;
  • a cselekvési terv partnerségben készül, és tisztázott partnerségi viszonyban valósul meg: tisztázódik a program és projektjei tartalma, felelősei, megvalósítóinak köre;
  • koordinált, többszereplős fejlesztői tevékenység jön létre;
  • növekszik a folyamatban részt vevők helyi cselekvés iránti elkötelezettsége, tudása, részvétele;
  • új intézmények alakulnak a helyi közösségben;
  • fejlődik a helyi nyilvánosság;
  • kapcsolatok épülnek ki a településen kívüli világokkal;
  • a közösség további forrásokat teremt tervei folytathatóságáért.

Szakirodalom, honlaplink:

A szócikk alapját képező dokumentum:

Közösségfejlesztés módszertani útmutató

Helyi intézmény

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/helyi-intezmeny/

A közösségfejlesztés célja lehet helyi intézmények építése a településen, különösen akkor, ha azok hiányoznak vagy elégtelenül működnek az adott társadalmi közegben.

Intézmények alatt ez esetben szokássá, hagyománnyá váló, rendszeresen ismétlődő közösségi cselekvéseket értünk, amelyekből kikristályosodik egy tartós mintázat és megbízható szerveződési keret, amely majd a későbbiekben is rendelkezésre áll a használók számára. A közmegegyezésből fakadó tipikus szituációk, a specifikus és sztenderd cselekvési mintázatok, a konvencionális működésmódok elvárása, normává rögzülése és rutinszerűvé válása jelenti az intézményesülést. Bizonyos társadalmi igényekre optimális választ kínálnak. Nagy élmény azoknak, akik létrehozzák, megalkotják. Ha hasznosnak ítéli az utókor, akkor az új nemzedékek is elfogadják mint társadalmi világuk természetes részét.

A szócikk alapját képező dokumentum:

Közösségfejlesztés módszertani útmutató

Bevonás

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/bevonas/

A bevonás szükségességéről a leggyakrabban akkor beszélünk, amikor az adott közösség és tagjai alacsony részvételi aktivitást mutatnak a közösség/társadalom interakciós és intézményi folyamataiban. Ez azzal jár, hogy az egymás iránti bizalom és szolidaritás gyenge; a kölcsönös segítés, a cselekvő viszonyok, az önkéntesség és a civil intézmények, hálózatok száma csekély; a lakosok nem ismerik jogaikat, kötelességeiket, lehetőségeiket, és a meglévő (állami) intézmények elvben értük, gyakorlatilag azonban nélkülük működnek; a döntési/ellenőrzési folyamatokban részt vevők száma alacsony.
A közösségfejlesztési folyamat során a bevonás folyamatosan történik, mindig újabb és újabb embereket elkötelezve az ügyek iránt.

A szócikk alapját képező dokumentum:

Közösségfejlesztés módszertani útmutató