Önkéntesség jó gyakorlat: értékőr mozgalom

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/onkentesseg-jo-gyakorlat-ertekor-mozgalom-szerkesztheto/
 

„Értékőr mozgalom” működtetése: az önkéntesek széles körű összefogással gyűjtik saját településük értékeit az alábbi kategóriákban: agrár- és élelmiszergazdaság, egészség és életmód, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, emlékhelyek, világörökségi helyszínek, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás. Az Értékőr mozgalom határainkon átívelő, Kárpát-medencében megvalósuló tevékenységeket foglal magában.

A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kezdeményezésére egy „Fiatalok lendületben” pályázatnak köszönhetően indult útjára a Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat kiépítése. Veszprém megyében már a harmadik térség kapcsolódik a mozgalomhoz, de vannak értékőrök Bács-Kiskun- és Fejér megyében, valamint Kárpátalján is. Az értékőrök olyan fiatalok, akik büszkék a településük természeti értékeire, épített örökségeire, a hagyományaikra, helyi ünnepeikre, s ezért csatlakoztak az értékőr mozgalomhoz. Ebben a programban felnőtt szakemberek segítségével megismerkednek az értékgyűjtés alapjaival, a dokumentálási folyamat és az adatbázis készítés legfontosabb elemeivel, majd házról házra járva gyűjtik a helyi értékeket. Értékleírásokat, fotógalériákat, rövid filmeket készítenek, mindeközben felhívják a helybeliek figyelmét is az értékgyűjtés és a helyi identitás fontosságára.

Számos nagysikerű program és rendezvény van a közösség mögött, a kapolcsi Művészetek Völgyében életre keltett érték-kiállításuk a szervezők és a látogatók elismerését is kivívta. 2014 júniusában pedig – a Hungarikum Bizottság által támogatott pályázat által – létrejött az I. Ifjúsági Értékőr Tábor. A zánkai program elsőként mutatta meg, hogy az ország különböző pontjairól érkezett fiatalok és felnőtt segítőik immár igazi közösséget alkotnak. Az értékeket önkéntesként gyűjtő fiatalokat a szervezet „felnőttként kezeli”; felelősséget vállalnak az általuk elvégzett feladatért, mely a gyűjtésen kívül az adatok dokumentálását, az ezzel járó adminisztrációs teendőket is magában foglalja. Az értékfeltáró munkát az önkéntesek képzése előzi meg. Az információk átadása csoportmunka keretében történik. Minden egyes alkalom egy közös, kreatív együttlét. Az ismeretek közvetítése magába foglalja a személyes megtapasztalást, az egymástól való tanulást. A csoportmunka hatékonyan fejleszti a kommunikációs készségeket. Fejlődik előadói és lényegkiemelő képességük, elsajátítják az újságírás, a fotózás és a videofilm készítés alapjait. Megtanulnak tervezni, stratégiát készíteni, a problémamegoldás készségének alapjai is elsajátíthatóak. A programban résztvevő fiatalok és koordinátorok maguk is fontosnak tartják a helyi értékek megismerését és dokumentálását kvázi megcáfolva a fiatalok „nemtörődöm” társadalmi megítélését.

 
A szócikk alapját képező dokumentum: Gyakorlati útmutató intézményi önkéntes programok létrehozásához és működtetéséhez