Települési esélyegyenlőtlenségek

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/telepulesi-eselyegyenlotlensegek-szerkesztheto/

 

A személyesen megélt hátrányos helyzetek (testi fogyatékosság, szellemi fogyatékosság, valamely kirekesztettségi állapot) mellett jelentősen negatív irányba befolyásolják egy társadalom mindennapjait, fejlődőképességét azok a csoportos hátrányok, amelyek egy kisebb, vagy nagyobb közösséget érnek nap mint nap. A marginalizálódott társadalmi helyzet, a kirekesztett népcsoporthoz való tartozás nem csupán ezeknek a köröknek jelent különös hátrányt, hanem az egész társadalom számára is veszteség.

Mind a személyes hátrányok, mind pedig a társadalmi helyzetből adódó hátrányos helyzetek egész garmadát gyűjtik csokorba azok a földrajzi térségek, amelyeket halmozottan hátrányos helyzetű településcsoportoknak szokás nevezni. A gazdasági, szociális és demográfiai negatív mutatók egész sorát felvonultató térségek nagy számban vannak jelen a mai Magyarországon.

A hátrányos helyzetű térségekként megnevezett különböző kisebb-nagyobb tájegységek számos különbözőségük mellett sok esetben mutatnak azonosságokat hátrányaikat tekintve.

Hátrányok

  • Gazdasági mutatóikban messze elmaradnak nem csupán a fejlett régióktól, hanem az országos átlagtól is. Ez gyakorlatban magas munkanélküliséget, alacsony termelékenységet és egészségtelen gazdasági szerkezetet is jelent. Az itt lakók többsége megélhetésének fő forrása a közmunka, elérhető távolságban kevés munkalehetőség található, a meglévő munkaerő-piaci kínálat elsősorban a mezőgazdasági idénymunkákra korlátozódik.
  • Humán infrastruktúrájuk elmaradott, humán szolgáltatások tekintetében különösen nagy hátrányokat szenvednek. Ez gyakorlatban a településeket kiszolgáló egészségügyi, hivatali, kulturális infrastruktúra hiányát, illetve távolságát jelenti. A körzeti orvosi állások betöltetlenek, a hivatali ügyintézésért messzire kell utazni, iskola nincs, a művelődési ház vagy lerobbant, vagy ha fel is újították, fűteni nincs pénze az önkormányzatnak, még a pap, vagy a lelkész is egy távolabbi településről látja el szolgálatát.
  • A közlekedési infrastruktúra súlyos hiányai. A települési csoportok jelentős része nagyon messze, 20-30 km távolságra van az alapvető ellátást nyújtó járási székhelyektől. Mindez párosul a közlekedési lehetőségek hiányosságaival. Az utak a járhatatlanságig leromlottak, a tömegközlekedés ritka és drága. A lakosság jó része, szegénysége okán, nem engedheti meg magának a személyautót.
  • A hátrányos helyzet hosszú idejű fennállása eredményeképpen a társadalmi szerkezet jelentősen átalakult, eltorzult. Jellemző a magas arányú elvándorlás. A korösszetétel az idősebb korosztályok arányának növekedése felé mutat. Megvizsgálva a 2011-es népszámlálás ilyen típusú térségekre vonatkozó adatait, megdöbbentő számokkal találkozunk a képzettségi mutatók összehasonlításakor. A lakosság 50%-nál nagyobb arányban csupán 8 általános, vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezik. A diplomával rendelkezők aránya elenyésző. A társadalom szociológiai összetételével kapcsolatban nem elhallgatható tény az sem, hogy ezekben a körzetekben egyre jelentősebb a roma lakosság aránya a teljes népességen belül. A romák gyermekvállalási szokása pedig azt az ollót nyitja a helyi társadalmon belül, amely eredményeképpen a születő gyermekek egyre nagyobb arányban ebbe a népesség csoportba tartoznak. Ezeken a településeken egyre inkább szegregált iskolák jönnek létre. A nem roma lakosok jelentős hányada a közeli nagyobb települések iskoláiba hordja gyerekeit.
  • A települési közösségek állapota gyakorta hiányos képet mutat. A vallási közösségek leépültek ott, ahol a lelkész, vagy pap nem helyben lakik. Az önszerveződő művelődő közösségek (körök, amatőr művészeti csoportok) megszűntek vagy vegetálnak közösségi tér, és/vagy szakember hiányában. Általánosságban megállapítható, hogy a szegénység növekedésével, a megélhetési gondok fokozódásával a közösségi lét iránti igény csökken a napi gondok szorításában. Az ilyen településeken elvétve akadnak bejegyzett civil szervezetek. A társadalmi bizalom elenyészik.

Összefoglalva tehát: a települési hátrányos helyzet tekintetében egy olyan halmozott problémacsoporttal találkozunk, amely az itt élők mindennapjait negatívan befolyásolja és gyakran személyes hátrányokkal is párosul.

Az ilyen térség társadalmi (részben természeti is, ez lehetséges és gyakran szükséges opció) környezete körülményeinek megváltoztatása, a térség rehabilitációja hosszú távú, sok összetevőből álló, összehangolt cselekvést igénylő feladat. Sikerességének feltételei a következők:

  • Egységes, hosszú időn keresztül azonos célokat megfogalmazó, az ilyen típusú településcsoportok felemelését fontosnak tartó társadalom- és gazdaságpolitika.
  • Külső anyagi források tervezett, célzott, összehangolt és hosszú időn keresztül történő bevonása.
  • A társadalmi és gazdasági tényezők szinergiában történő fejlesztése.
  • A települési közösségek folyamatos és egyre szélesebb körű bevonása a fejlesztési folyamatok támogatására. Ez magában foglalja a lerombolt, de létező érdekek mentén újraszervezhető közösségek reintegrációját éppúgy, mint az új igények és új érdekek artikulációjából kinövő közösségeket.
  • A települési döntéshozók, gazdasági szereplők és a helyi közösségek összefogása. Az egyes fejlesztési területek érdekeltjeinek folyamatos hosszú távú és hálózatban történő együttműködése.
  • A személyes és közösségi érdekek olyan összhangjának megteremtése, amely kialakítja a társadalmi közbizalom légkörét.

A közösségi hátrányok tekintetében nyilvánvaló, hogy a helyi fejlesztési folyamatok elindítása sok esetben meghaladja egy-egy település anyagi és humán erőforrásban megnyilvánuló erejét. Nincs mód a fejlesztési folyamatokat irányító, a helyi közösségi művelődést szervező képzett munkatárs alkalmazására. A települési közösségek hiányosságai szervezeti szinten is hiányt jelentenek.

Ebben a helyzetben nyilvánvalónak látszik, hogy a települések közötti összefogás lehet a járható út. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, hogy több egymással kooperáló település alkalmaz egy megfelelő képzettségű szakembert. Tekintve azonban a kulturális területeken meglévő bérhátrányokat, illetve azt, hogy ezekre a hátrányos helyzetű településekre képzett fiatal munkaerő nem szívesen költözik, nem tűnik valószínűnek, hogy ez tömeges megoldást jelentene.

A helyi erők bevonása lehetséges megoldás abban az esetben, ha a települési összefogás nem a munkaidő megosztásában, hanem a fejlesztések innovációjában, a források közös biztosításában és a folyamatos hálózatszerű együttműködésben nyilvánulnak meg.

A szegénységben élő helyi közösségek bizalmának megnyerése kívülről érkező emberek számára egyébként sem könnyű, e külső személytől sokkal inkább a szakmai-módszertani támogatás, illetve a „külső szem” funkciója várható el.

Előnyök, lehetőségek

Az előnyök nyilvánvalónak látszanak. Egy helybelinek nem kell megküzdenie az ismeretlenség adta bizalmatlansággal. Ugyanakkor a fejlesztési folyamatok során megszerezhető hitelesség kínálhatja a hatékony települési munkavégzés lehetőségét.

Konkrétan tehát lehetséges modellként ajánlható az a települési és kistérségi fejlesztési rendszer, amely a következő elvekre épül:

  • A fejlesztési folyamatok helyi aktorai helyben lakó, helyben ismert személyek.
  • A helyi cselekvésük egy szélesebb társadalmi és földrajzi környezetbe ágyazott és lépéseiben kidolgozott modell szerint halad előre – azaz a fentiek szerinti hátrányos helyzetű települések esetében a térségi szintű együttműködés kialakítása, fejlesztése az egyik kiindulópontja a fejlesztési folyamatnak.
  • A helyben folytatott tevékenységet támogatja a Cselekvő közösségek képzési kínálata. Szükséges azonban egy további, átgondolt, a cselekvési folyamatokat gyakorlatban támogató képzés, amelynek elemei konkrétan vonatkoznak a helyi szükségletekre. A helyi specifikumoknak megfelelő képzési modulokat érdemes tehát szervezni.
  • A több település viszonylatában működő együttműködési háló részben jelenti a települési munkatársak állandó interaktív kapcsolatát. Ezt egészíti ki a Cselekvő közösségek program által biztosított kulturális közösségfejlesztő mentori tevékenység.
  • A hálózati együttműködés kezdeteitől fogva törekszik a fenntarthatóság biztosítására oly módon, hogy az támaszkodik a helyi igények kielégítésére. Továbbá a települések közös anyagi teherviselésére és forrásbevonási képességének fejlesztésére.

A sokféleképpen értelmezett szegénységi mutatók, a hátrányos helyzetre jellemző ismérvek különböző értelmezése nem teszi lehetővé, hogy pontosan meg lehessen mondani a Magyarországon élő hátrányt szenvedők számát. Mint ahogy az sem határozható meg egzakt módon, hogy hány polgártársunk él olyan térségekben, amelyekre jellemzőek mindazok a deprivációk. Az azonban tény, hogy az ilyen körzetekben élők számára is biztosítani kell az alapvető polgári jogokat, így a művelődéshez való jogot. Ellenkező esetben az elnéptelenedő, elszegényedő, műveltségi szintjében folyamatosan süllyedő térségek elvesznek a magyar társadalom számára. Nemzetünk sorsáról felelősen gondolkodva nem veszíthetjük szem elől az „egy polgártársunk alkotóerejéről sem mondhatunk le” gondolatot.

A szócikk alapját képező dokumentum:

Esélyegyenlőségi módszertani útmutató

Ez a szócikk angol nyelven is olvasható.

A jelentés beküldéséhez bejelentkezés szükséges.