A társadalmiasított intézmény összetevői [szerkeszthető]

A szócikk lektorált, nem szerkeszthető változata:
https://cskwiki.hu/a-tarsadalmiasitott-intezmeny-osszetevoi/

 
Az intézmények és a lakosok, polgárok és közösségeik együttműködésének lehetőségét legalább négy opcióval lehet leírni:

 

• az intézmény a kezdeményező, ajánlja fel az együttműködés lehetőségét a fő kritériumok, a nyitottságot és a befogadást, mint működési alapelveket elfogadva, megértve,
• mind az érintettek, mind az intézmények keresik az együttműködés lehetőségét,
• az intézmény passzív, az érintettek keresik az együttműködési, bekapcsolódási, részvételi alkalmakat,
• sem az intézmények, sem az érintettek nem fordítanak figyelmet az együttműködésre, azaz mindkét fél passzív.

 

E négy helyzet különböző kiindulási pontokat jelent, így különböző fejlesztési irányokat, beavatkozási lépéseket eredményez.

 

 

Javaslataink, tanácsaink kapcsán – alapul véve a fent írtakat – abból indulunk ki, hogy a felek közül az intézmény aktív vagy legalábbis aktív kíván lenni, a polgárok pedig vagy aktívak, és ennek megtartása az elsődleges cél, vagy passzívak, és a bevonás, az aktívvá tétel a fontos szakmai feladat.

 

Az 1. lépés: munkatársak képzése, képessé tétele

Az első lépés kollégáink elkötelezése, azaz az érzékenyítés, az érdekeltség igényének felkeltése. A cél az, hogy a korábbi szakmai képzettség és felkészültség mellett megjelenjen, illetve erősödjön a munkatársak újszerűségre való nyitottsága, szakmai feladataik ellátásához újszerű módszereket tanuljanak, amelyek birtokában képessé válnak arra, hogy széles körben megszólítsák, aktivizálják, érdekeltté tegyék, bevonják a helyi társadalmat.

Meghatározó a lojalitás kialakítása, megerősítése is, hiszen az intézményt valamennyi munkatárs – a takarítótól az igazgatóig – képviseli, s könnyen hitelét veszítheti a kifelé mutatott legjobb kép is, ha a munkatársaink viselkedése nincs összhangban ezzel.

Az intézményben dolgozó munkatársak feladatává kell váljon, hogy az intézményen belül és az intézményen kívül (civil társadalom, közösségek) kiépítsék maguk körül a segítő körét: a lehető legtöbb tevékenységükbe, fejlesztési tervük formálásába és megvalósításába be kell vonják a jelenlegi és a potenciális érintetteket. Azokat, akikkel egy nyelvet beszélnek, de azokat is, akikkel még nem, de fontos, hogy minél hamarabb teljes mértékben egy nyelvet beszéljen. Azokat, akiket további képzésekre, érzékenyítő tréningekre, egyéb tudás- és tapasztalatszerzési lehetőségekre maga mellett, vagy maga helyett tudhat. A bevonás mellett fontos tehát az is, hogy legyen képes tudása megosztására is.

A tevékenységek szervezése, megvalósítása, a szolgáltatások nyújtása megfelelően felkészült munkatársakat igényelnek. A legfontosabb érv ebben, hogy olyan emberekkel dolgozzunk, akik magukévá tudják tenni a társadalmiasítás szellemét. Legyenek kreatívak, szociálisan érzékenyek és türelmesek, tehát az emberi, szociális, társadalmi értékrendjük, valamint képességük ez irányba mutasson. Az intézményekbe betérő emberek szeretik, ha törődnek velük, és ez megnyilvánulhat akár egy rövid beszélgetésben, akár egy plakát elkészítésében stb. A legfontosabb, hogy résztvevőinket, látogatóinkat, használóinkat partnernek, adott esetben munkatársnak tekintsük, akiknek meghallgatjuk és megfontoljuk, megfogadjuk a javaslatait, bevonásukkal elérjük, hogy magukénak, sajátjuknak érezzék az adott feladatot.

Az együttműködések gazdagsága új kompetenciák megjelenésével, majd annak elsajátításával járhat, csak néhány fontos, meghatározó területet kiemelve: stratégiaalkotás, kommunikációs készség és gyakorlati alkalmazása, a digitális műveltség folyamatos karbantartása, bővítése, az információ és a tudás menedzselése, a marketing bizonyos elemeinek (arculattervezés, reklám, image építés stb.) alkalmazása. Mindezen plusz kompetenciák birtoklása úgyszintén hozzájárul a korszerű szakmai felkészültséghez, adja a munkatársak nyitottságát, magabiztosságát a kapcsolatépítés, az együttműködés során.

 

 

A 2. lépés: az elérni, bevonni kívánt társadalmi csoportok meghatározása

A következő lépésünk kulcsszavai: közösségfejlesztésre épülő személyes megkeresés, közösségi kapcsolatok, kezdeményezések, emberekre összpontosító tevékenység.

Intézményünknek természetesen településünk, településrészünk lakosságának teljes körét kell szolgálja. Lehetnek azonban olyan kiemelt korosztályok, élethelyzetben lévő emberek, akikre kiemelten kívánunk figyelni – pl. vagy azért, mert különösen aktív résztvevőink, látogatóink, használóink vagy épp azért, mert eleddig nem tudtuk elérni őket. Vagy azért, mert úgy érezzük, hogy intézményünk tevékenységeiből, szolgáltatásaiból profitálhatnak, de eleddig ezt valamiért nem tudtuk láthatóvá, vonzóvá tenni számukra. Szükséges tehát meghatároznunk, hogy kikkel kívánunk dolgozni – nemcsak „úgy általában”, hanem konkrétan a társadalmiasítás folyamatában.

A célcsoport egyéni szintjén jelentkező feladatok:

1. Meghatározó partnerek felkutatása, számbavétele. A partnerek lehetnek már meglévők, de lehetnek újak is, akikkel még nincs kapcsolatunk, csak tudunk róluk.
2. Számottevő személyiségek, véleményformálók megkeresése. Információt szerezni arról, hogy ők személy szerint, illetve – ha van – közösségük, mit gondolnak rólunk, az intézményünkről, a kapcsolódási, együttműködési lehetőségekről. Vannak-e javaslataik az együttműködésre, miben látják a konkrét együttműködés lehetőségeit.

 

A célcsoport közösségi szintjén jelentkező feladatok:

1. A szervezeti, vagy magánszemélyi, vagy közösségi, vagy intézményi, vagy ezek összességében a közös gondolkodás, a közös cselekvés, az együttműködés tartalmának és szintjeinek meghatározása. (Ennek módszertanáról lásd még a „Közösségfejlesztés útmutatót”, a legjobb azonban az, ha intézményünk részt vesz a településen megvalósuló közösségfejlesztési, közösségi tervezési )
2. A kialakult feladatok alapján közös, de a feladatokra összpontosító műhelymunkák.

E ponton is lényeges a munkatársak felkészítése: amennyiben munkatársaink bizonytalanok vagy kevésbé nyitottak, mindennapi munkavégzésükben nem ember- és közösségközpontúak, akkor társadalmiasítási törekvéseinek nem vezethetnek eredményre. Ha ezt érezzük, akkor ne siettessük a folyamatot, hagyjunk időt magunknak: először vonjunk be kevesebb számú közösséget, alakítsuk ki velük a közös munka kereteit. De ne felejtsük: az, hogy együtt dolgozunk néhány közösséggel, civil szervezettel – bár kétségkívül eredmény – még nem tekinthető társadalmiasításnak.

A bevonás kapcsán sokszor kérdés: bárki és/vagy mindenki? A válasz persze településenként eltérő, általánosságban azonban azt tudjuk javasolni, hogy mindazok bevonására törekedjünk, akik vannak. Lehet ez civil szervezet, baráti kör, egyének. Fő vonal lehet az ifjúsági korosztály, már ott, ahol még vannak. Ám nem ördögtől való az sem, hogy arra törekedjünk, hogy visszajöjjenek a fiatalok. Túlmutat a társadalmiasított intézmény ügyén, de missziónk lehet.

 

 

A 3. lépés: igények, szükségletek kutatása

Többféle módszert ismerünk és próbáltunk, azonban ha közösségfejlesztésről, az emberek, közösségek és intézmények bevonásáról, képessé tételéről beszélünk, és valóban hiszünk mindezek megvalósíthatóságában, akkor nem tudjuk megspórolni a közösségfejlesztési folyamat lépéseit:

• személyes interjú, személyes cselekvési szerepvállalásra irányuló motiváció feltérképezése: interjúk, személyes beszélgetések,
• a közösség cselekvési szerepvállalásra irányuló motivációinak feltérképezése: közösségi beszélgetések, műhelymunkák stb.,
• a közösségi „maggal” való közös tervezési lehetőségek nyilvános kutatása és feldolgozása: kérdőív, annak közös feldolgozása,
• a nyilvános kutatás eredményeinek köszönhetően elinduló újabb közösségi feladatok meghatározása, újabb tagok, szervezetek bevonása.

Több módszer létezik. A kérdőívezés és online felületek mellett a leghatékonyabb a személyes beszélgetés, interjú. Sokszor felmértük már, hogy mi az igény, de sok esetben itt is olyat írnak az emberek, amit szerintük elvárnak tőlük. A kérdőíves felmérések nagy hibája számos esetben, hogy az intézményünkbe betérő vagy az online felületünket látogató használókat kérdezzük meg az intézménnyel kapcsolatos elvárásaikról, véleményükről. Nagyon lényeges lenne azonban azok véleményét is feltérképezni, akik nem használják ki ezeknek az intézményeknek a szolgáltatásait, az általuk nyújtott lehetőségeket. Mit várnak el ők a művelődési házaktól, múzeumoktól, könyvtáraktól? Milyen szolgáltatást, rendezvényt, programot szeretnének ők látni vagy igénybe venni ezekben az intézményekben? A lakosság széles körű megkérdezésének egyik legkomplexebb módszere – amely az információ-szerzés mellett a közösségi aktivitás fejlesztését is szolgálja – a amelynek részletes leírását a közösségfejlesztés módszertanáról szóló útmutató tartalmazza

E kérdéskör másik dilemmája, hogy sok esetben nem tudható, hogy mi is a valós szükséglet: nem fog eszünkbe jutni, hogy mondjuk, egy kommunikációs tréningre lenne szükségünk, aztán ha véletlenül becsöppenünk egy ilyen programba, jön az „aha” érzés, hogy ez kellett. A sokszor emlegetett bizalom az alapja ennek a pontnak: ha a polgár elfogadja és bizalommal van az intézmény iránt, elmondja, hogy mit szeretne. Bátran fog véleményt nyilvánítani. Mi pedig – visszaidézve a bevezetőben írtakat – figyelmébe ajánlhatjuk az általunk ismert lehetőségeket.

 

A 4. lépés: érintettek bevonása

Mikor azt írjuk: „érintettek”, akkor mindazokra gondolunk, akikért intézményünk dolgozik, azaz nem csupán azon személyekre, közösségekre, akik bejönnek falaink közé vagy akikkel egy-egy kitelepülős program keretében találkozunk. Másként írva: mindenki érintett. Ezen igen széles személyi kör bevonása megvalósulhat személyenként vagy közösségeken keresztül. A személyes bevonás egyik legelterjedtebb módja az önkéntesség vagy az iskolai közösségi szolgálat.

 

Az 5. lépés: gyakorlati együttműködés kialakítása közösségekkel, civil szervezetekkel, társintézményekkel

A széles partnerségi rendszer a társadalmiasított működési mód egyik alapja. Az együttműködés tartalma szerint megkülönböztethetünk:

• intézmény fenntartásához kapcsolódó együttműködést: pl. az intézmény büféjének üzemeltetése, az intézmény helyiségeinek gondozása és rendezvényekre való biztosítása, az intézmény eszközeinek biztosítása stb.,
• intézmény szakmai tevékenységéhez kapcsolódó együttműködést: pl. a civil szervezeteken keresztül forrás, vagy segítő szakmai tevékenység biztosítása, a szakmai feladatok részben, vagy teljesen átvételre kerülnek, ahol a feladatok lehetnek részfeladatok is, mint pl. kiállítás-szervezés,
• intézmény fenntartásához és szakmai tevékenységéhez kapcsolódó komplex együttműködést, ami a fent említett mindkét együttműködést magába foglalja.

Az előbb írtak valójában mindenhol erről szóltak: miképpen keressük fel és vonjuk be településünk aktív polgárait és közösségeit, miképpen alakítsunk ki velük strukturált együttműködést:

• ültessük rendszeresen egy asztal köré partnereinket,
• ha lehetséges, akkor formalizáljuk a találkozások rendszerét, és
• mindez legyen nyilvános a település polgárai, további közösségei számára.

A szócikk alapját képező dokumentum:

Intézmények társadalmiasítása módszertani útmutató