A helyi csoportok és a közösségfejlesztő által képviselt „belső” perspektíva [szerkeszthető]

A szócikk lektorált, nem szerkeszthető változata:
https://cskwiki.hu/a-helyi-csoportok-es-a-kozossegfejleszto-altal-kepviselt-belso-perspektiva/
 

A helyi csoportok, illetve az őket segítő közösségfejlesztők által közösen készítendő tervezési-értékelési dokumentumok mind kiinduló pontjukban, mind módszertanukban, mind pedig céljukban alapvetően különböznek a mentorok által írt értékelésektől.

Az elért eredményeket értékelő és mérő munkáját a mentor a projekt kezdetén általa felállított helyzetképből (ill. a folyamat későbbi szakaszaiban az előző éves értékelésből) kiindulva végzi.

A helyi csoportok kiindulópontja más – ők saját tervezett tevékenységeik eredményességét tudják mérni és értékelni, ezért ahhoz, hogy el tudják kezdeni saját értékelő tevékenységeiket, több alapfeltétel teljesülésére van szükség:

• Szükség van egy valódi csoportként, esetleg közösségként működő csapatra. Ennek minimális feltételei: rendszeres személyes találkozások, alacsony fluktuáció, kialakult csoportidentitás (kialakult „mi-tudat”), a csoport létének magyarázatában egy közös minimum (ez nem feltétlenül jelenti a közös célok megfogalmazásának evidens képességét).
• Mivel a helyi csoport a fejlesztési folyamat eredményességét saját célkitűzéseinek fényében tudja értelmezni (és mérni), szükség van egy adott időszakra kidolgozott cselekvési tervre. Ez egyben azt is jelenti, hogy a „belső” mérési-értékelési folyamat alapfeltétele egy tervezési folyamat.

Közösségfejlesztői szakmai körökben ma már elfogadott tény, hogy egy helyi csoport/közösség tevékenységét jelentősen segíti, eredményességének kimutatásához pedig elengedhetetlenül szükséges egy alaposan végiggondolt és jól dokumentált tervezési folyamat. Más szóval: a tervezési és a mérési-értékelési folyamat egységet alkot, érdemes ezért ezeket módszertanilag is egységként kezelni. Többek között erre a tapasztalatra, gondolatra épül a korábbiakban hivatkozott skót LEAP tervezési-mérési-értékelési eszköz, valamint a lengyel ZIPZÁR is.

Ha ezen a gondolati szálon továbbmegyünk, evidenciának tekinthetjük, hogy viszont egy megalapozott tervezési folyamathoz a helyzet alapos ismeretére, feltárására van szükség, a tervezési folyamatot ezért mindenképpen meg kell, hogy előzze egy elemző szakasz, melynek során számba vesszük a későbbi tevékenység(ek) megvalósítását alapvetően meghatározó tényezőket (ezekről részletesebben ld. alább).

Fontos szem előtt tartanunk, hogy a közösségi alapokon nyugvó tervezési-mérési-értékelési tevékenység egyben közös(ségi) tanulási alkalom is, rendkívül jó lehetőséget ad a közösség mint egység tudásának, illetve az egyéni tudások, kompetenciák fejlesztésére. Ezért a szigorúan vett módszertani szempontok mellett a közösség tanulásának szempontjából is nagyon lényeges, hogy a folyamatot valóban közösségi alapokra építsük, és úgy is hajtsuk végre (magyarul: a mentor és/vagy a közösségfejlesztő ne egymaga adjon választ az alább következő kérdésekre, hanem a csoport egészének bevonásával).

Az elemezés – tervezés – cselekvés – értékelés folyamata tehát egy egységet, egy ciklust alkot, melyet a közösség tanulása (tapasztalatok, konklúzió megfogalmazása) zár le. A ciklikusság azt jelenti, hogy az alábbiakban tárgyalt módon újra és újra tudjuk kezdeni a folyamatot, felhasználva a korábbi ciklusokból szerzett tudásokat és tapasztalatokat.

Az elemzés szakasza

Az elemzés nem elméleti szempontok végiggondolását és mátrixok felrajzolását jelenti, hanem nagyon is praktikus kérdésekre adandó praktikus és konkrét válaszok összegyűjtését. A kérdések felvetése és a válaszok keresése mind a LEAP, mind a ZIPZÁR módszertanában alapeszköz, mindenképpen javasolt ez a metodikát magunkévá tenni.

Ebben a szakaszban a következő kérdésekre keressük a választ:

Mi az a probléma, hiány vagy szükséglet, ami arra indítja a csoportot, hogy cselekedjen, megoldást keressen? Miért gondoljuk, hogy ezzel a problémával foglalkozni kell, s mit tudunk a problémáról?

A tervezés szakasza

A tervezés szakaszában a csoport vagy közösség lényegében kidolgozza saját cselekvési tervét.

Milyen eredmény(eke)t kívánunk elérni? Milyen változást szeretnénk megvalósítani? Miből fogjuk tudni, hogy ez a változás megtörtént, a kívánt eredmény(eke)t elértük?

Kulcsfontosságú, hogy a csoport képes legyen arra, hogy saját céljait pozitív állításként fogalmazza meg, vagyis az elemző szakaszban feltárt probléma, hiány, szükséglet megfogalmazását ellenkező előjelűre fordítsa. Mint ahogy a közösségfejlesztési folyamat során bármikor, ezen a ponton is nagy hangsúly van a változás fogalmán – az elérendő eredményeket tulajdonképpen az adott területen történő, pozitív előjelű változásként fogalmazzuk meg.

Fontos tudatosítanunk azt is, hogy ez az a pont, ahol a csoport (önmaga számára) meghatározza az eredményesség kritériumait. Azzal, hogy megfogalmazza ezeket a kvázi indikátorokat, lehetővé teszi, hogy a későbbiekben mérje saját eredményességét, értékelje az elvégzett tevékenységeket. Az indikátorok meghatározásakor is érdemes a változás fogalmára fókuszálni (vagyis minőségi eredményeket megfogalmazni – pl. a helyi lakosok biztonságérzetének növekedése, a helyi civilek/lakosok és az önkormányzat közti kommunikáció gyakoriságának és minőségének változása stb.), mindamellett legitim eredményesség-jelzők lehetnek bizonyos számadatok is (pl. elért és megszólított helyi lakosok száma, közösségi beszélgetések száma, az iskolaelhagyó gyermekek számában történő változás, a fiatalok által elkövetett kihágások számának csökkenése stb.).

A cselekvés szakasza

Ebben a szakaszban a feltett kérdések segítségével valójában azt ellenőrizzük, hogy azt tesszük-e, abba az irányba haladunk-e, amit terveztünk. A kérdések és válaszok szempontjából ez a szakasz már az értékelés szakasza, noha a tevékenységek szintjén még nagyon is a cselekvés fázisában vagyunk.

Ki mit, mikor és hogyan tett? Hogyan dokumentáltuk saját tevékenységeinket? Milyen eredményeket értünk el?

Fontos szempont, hogy a megtett lépések tudatos számbavételén túl dokumentációt is kell gyűjtenünk az elvégzett tevékenységekről. A dokumentáció szót a lehető legszélesebb értelemben kell használnunk: a mobil telefonokkal készített fotóktól és videofelvételektől kezdve a meghívókon, esetleges média-megjelenéseken keresztül hivatalos iratokig, találkozókról szóló emlékeztetőkig sok mindent ide érthetünk. Talán az egész tervezési-értékelési folyamatnak ez az a pontja, ahol hazai közösségeink, még a civil szervezetek is, a legkevésbé tudatosak és gyakorlottak. Mind a saját tevékenységek követése és értékelése, mind pedig a támogatók és más partnerek tájékoztatása, meggyőzése szempontjából kulcsfontosságú, hogy ez a lépés ne maradjon ki, ne degradálódjon. Előfordulhat, hogy egyes hátrányos helyzetű csoportoknak a dokumentációs tevékenységek elvégéséhez külön felkészítésre, segítségre lesz szükségük – ez esetben a közösségfejlesztő felelőssége, hogy jól megtalálja azokat a módszereket és eszközöket, melyek az adott csoport számára is elérhetővé és alkalmazhatóvá tehetőek. Fejlett csoport esetében a dokumentációs tevékenységek irányítása és koordinációja lehet egy csoporttag feladata, kevésbé fejlett, tudatos és kompetens csoportok, közösségek esetében azonban ez a feladat a fejlesztőre hárul.

Ugyancsak lényeges észrevennünk, hogy az eredményekre való rákérdezés már a cselekvés szakaszában megkezdődik – az értékelés tehát folyamatában követi a cselekvési terv megvalósítását, ami egyben azt is jelenti, hogy ha a várt eredmények rendre elmaradnak, a csoportnak módja és lehetősége van terveinek módosítására (akár a célok, akár az eszközök tekintetében).

Az áttekintés, értékelés szakasza

A tevékenységi ciklus utolsó fázisa a szigorúbb értelemben vett mérés, értékelés időszaka, amikor áttekintjük a teljes ciklust a probléma-meghatározástól kezdve a kitűzött célokon, elérni kívánt eredményeken keresztül a megvalósított cselekvésig, annak dokumentációjáig és az elért eredményekig. Semmiképpen ne egy komplex, rendszerszintű gondolkodást igénylő elemzésre gondoljunk – minden esetben a korábban rögzített tervekhez, elképzelésekhez, feladatmegosztáshoz, cselekvési tervhez stb. nyúlunk vissza, s ezekre vonatkoztatva gondoljuk végig a történteket.

A lengyel ZIPZÁR rendszer azt javasolja, hogy a tevékenységek értékelését három szinten végezzük el:

• a számszerűen listázható megvalósult események, rendezvények, résztvevők, létrehozott terek, tárgyak stb. szintjén,
• az egyéni tanulás szintjén és
• a képessé tétel (empowerment) szintjén.

A konkrét, számszerű eredmények szintje

Értelem szerűen az ilyen típusú eredményeket tudjuk a legkönnyebben ki- és bemutatni. Noha nem ezek jelentik a közösségfejlesztési folyamat lényegét és legfontosabb eredményeit, ne sajnáljuk az időt és energiát ezen eredmények számba vételére, dokumentálásra és közzétételére – mind a megvalósítók, mind a partnerek/támogatók számára fontos, hogy rálássanak a konkrét kimenetekre.

Ezen a szinten lehetséges kérdések:

• Hány eseményt szervezett a közösség?
• Hány embert értek el, hány résztvevője volt a rendezvényeknek?
• Létrejött-e (vagy fejlődött-e minőségében/mennyiségében) olyan hely (pl. közösségi tér, játszótér stb.), eszköz (pl. pad a téren) vagy szolgáltatás (pl. foglalkoztató gyermekek számára, tanfolyam nyugdíjasok számára stb.), mely korábban a helyi lakosok számára nem volt elérhető?

A lehetséges kérdések száma természetesen végtelen, a mentor és a közösségfejlesztő feladata, hogy rávezesse a közösséget a jó kérdések megtalálására.

Az egyéni tanulás szintje

Meglepő, hogy egy közösségi fejlesztési folyamat végig vitele, az abban való részvétel milyen sokrétű és mélységű fejlődést idézhet elő az egyéni tudások, kompetenciák szintjén. Az ügyek, helyzetek tudatosabb megközelítése, az együttműködésre való képesség, a másik tudásának tisztelete, a konkrét tudásbeli növekedések (pl. IT eszközök használata, emlékeztetők készítése, adatkeresés stb.), az önbizalom növekedése, az egyén saját fontosságának és értékeinek tudatosulása stb. mind-mind olyan értékes eredmény, mely jóval messzebb mutat, mint a számszerű eredmények. Az egyéni tanulás során szerzett tapasztalatok, tudások, kompetenciák megfordíthatják az egyéni életút irányát, de akár egész családok életét is megváltoztathatják.

Releváns kérdések lehetnek például:

• Milyen konkrét tudásbeli fejlődésekről számolnak be a résztvevők? (Pl. közösségi médiahasználat, hivatalos levelek írása, egyéni jogok és kötelességek alaposabb ismerete stb.)
• A megszerzett tudások hogyan befolyásolják az egyének/családok életét, életminőségét? (Pl. a személyes és szociális jogok jobb ismerete nyomán tettek a lépéseket, tudatosabbak-e bizonyos helyzetekben; javultak-e munkaerő-piaci helyzetük; törekednek-e élethelyzetük megváltoztatására?)
• A gyermekek iskolai előmenetelében történt-e változás?
• A családtagok közit kapcsolatok szintjén történt-e változás?

Ezek az eredmények kvantitatív módon nem vagy csak nagyon nehezen mérhetőek. Kimutatásuk a közösségfejlesztő (és a mentor) feladata, a közösség tagjainak segítségével. A ciklust lezáró áttekintő beszélgetések során kiemelt szerepet kell, hogy kapjon ez a szempont, nagyon lényeges, hogy ezek a változások kimondódjanak és tudatosuljanak a résztvevőkben, további tanulásra és cselekvésre ösztönözve őket.

A képessé tétel szintje

A képessé tétel (empowerment) terminus magyar fordításban meglehetősen homályos értelmű, ugyanakkor a közösségfejlesztés számára kiemelkedő fontossággal bíró fogalom. A kifejezés arra utal, hogy a releváns tudások és módszertani eszközök bevitelével a csoport tagjait képessé tesszük (vagy inkább: segítjük képessé válásukat) arra, hogy hatékonyabban és eredményesebben működjenek együtt, (nagyobb) részt vállaljanak közösségi és közéleti ügyekben, tárgyaljanak a hatalom, a média vagy más intézmények képviselőivel, megszervezzék saját magukat stb., tehát kompetens csoportként, kvázi hatalmi tényezőként működjenek. Ezekből a példákból is látszik, hogy az egyéni és a közösségi képessé tétel nem választható szét: ahhoz, hogy a közösség mint egység eredményesebb és sikeresebb legyen, az egyéni kompetenciák fejlesztésére van szükség. (A fenti ponthoz képest azzal tehetünk különbséget, hogy kikötjük: itt a közösség dimenziójában hasznosuló egyéni tudásnövekedésről van szó, míg az előző pontban az egyén saját életében hasznosuló kompetencia-fejlődésről beszéltünk.)

A képessé tétel szintjén történő változások mérhetőek kvantitatív és kvalitatív indikátorokkal, noha a közösségfejlesztés számára ez esetben is értékesebbek a kvalitatív mutatók. Kvantitatív mutató lehet, például, a közösségi eseményeken résztvevők számának növekedése, a lakossági fórumokon vagy közösségi beszélgetéseken felszólalók számának növekedése, a csoport/közösség által a helyi hatalom irányába tett kezdeményező lépések számának változása, a helyi nyilvánosság felületei számának növekedése stb. (Ezek részben átfedésben vannak a cselekvések konkrét eredményei szintjén megjelenő mutatókkal.)

A számunkra értékesebb kvalitatív eredmények kimutatása kicsit nehezebb.

A lengyel ZIPZÁR módszertan 5 szempontot javasol a képessé tétel terén történt változások kimutatására, mérésére:

• kohézió,
• önbizalom,
• befolyás,
• bevonódás,
• együttműködés.

Kohézió

A kohézió ebben az esetben a saját magunk és mások tiszteletét, a másokra való érzékenységet, az egyenlő esélyekre való odafigyelést, illetve a saját lokalitással való azonosulást, vagyis az összetartozás megélésére való képesség növekedést jelenti.

Ilyen kérdéseket (is) tehetünk fel:

• Tisztelik-e az emberek önmagukat és másokat, tisztelik –e azokat, akik „különböznek”?
• Érzékenyek-e a helyi lakosok a közösség más tagjainak helyzetére/szükségleteire?
• Elmondható-e, hogy az emberek figyelemmel vannak az esélyegyenlőség szempontjaira?
• Elégedettek-e az emberek azzal, hogy tagjai lehetnek az adott közösségnek? Azonosulnak –e lakóhelyükkel, az ott élő emberekkel?

Mivel mérésről, értékelésről beszélünk, minden kérdés mögé oda kell tennünk még egyet: Mi bizonyítja ezt? Bizonyítékként pedig alapvetően a kvalitatív adatokat szolgáló interjúk, csoportos beszélgetések, a tevékenységek megvalósításának módjának leírása, a résztvevők beszámolói és más hasonló dokumentumok szolgálhatnak.

Önbizalom

Amikor az önbizalom dimenzióját vizsgájuk, alapvetően az egyének önmagukba vetett hitére, az önértékelés szintjére, a változásra való nyitottságra és erőre, illetve a változtatásra való képességükbe vetett hitre gondolunk.

Lehetséges kérdések:

• Hisznek-e a közösség képviselői önmagukban, saját képességeikben, abban, hogy képesek megváltoztatni önmaguk és a közösség helyzetét?
• Képesek-e gyengeségeik mellett az erősségeikre s rámutatni?
• Készek-e vállalni a felelősséget saját és lakóhelyük közösségének sorsáért?
• És újra az értékelés során elmaradhatatlan kérdés: Mi bizonyítja mindezt?

Befolyás

Befolyás alatt a változás befolyásolására való képesség percepciójának szintjét értjük, vagyis azt, hogy mennyire érzékelik az emberek saját erejüket, hatalmukat a közügyek befolyásolására. Itt nem az önmagukba vetett hitről van szó, hanem a befolyásolás aktusa megvalósult (vagy lehetséges) eseteinek érzékeléséről és értékeléséről.

Lehetséges kérdések:

• Elhiszik-e a lakosok, hogy képesek megváltoztatni egy előnytelen helyzetet?
• Elhiszik-e, hogy erősödött a közösség sorsa feletti kontrolljuk?
• Részt vesz-e a közösség (ill. képviselőik) az őket érintő döntések meghozatalában?
• És ismét: Mi bizonyítja mindezt?

Bevonódás

Bevonódás alatt a közösség iránti bizalmat, a motiváció szintjét, a cselekvésre való hajlandóságot és képességet érjük. Ennek a jelenségnek a passzív odatartozás érzésétől a cselekvő részvételen keresztül a kezdeményező szerep felvállalásáig sokféle árnyalat lehet, fontos, hogy valamennyit értékként kezeljük.

Kérdések, amiket a bevonódás vizsgálatakor feltehetünk:

• Úgy érzik-e a lakosok, hogy a közösséghez tartoznak? Gondolkodásukban használják-e a „mi” és „miénk” szavakat, vagy csak saját magukra gondolnak?
• Nyitottak-e egymásra a közösség tagjai? Bíznak-e egymásban?
• Milyen típusú és gyakoriságú kapcsolatok működnek az emberek között?
• Tudatában vannak-e közös szükségleteiknek és problémáiknak?
• Motiváltak-e az emberek a közös cselekvésre?
• Mi bizonyítja mindezt?

Együttműködés

Amikor a csoporton/közösségen belüli együttműködést vizsgáljuk, arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen a közös tevékenységek színvonala, kimutatható-e az egymással együttműködő emberek hálózata, valamint a másokkal való együttműködésre való készség, képesség és nyitottság.

Lehetséges kérdéseink:

• Van-e a közösségben együttműködő emberekből álló hálózat?
• Állíthatjuk-e, hogy a közösség jó kapcsolati rendszerekkel, jó hálózattal rendelkezik?
• Nyitottak-e az egyes szereplők (lakosok, helyi intézmények, hatóságok) a közös cselekvésre a változás elérése érdekében?
• Képesek-e arra, hogy közösen dolgozzanak ki megoldásokat és közösen döntsenek, különösen a hosszú távú kérdésekben?
• Mi bizonyítja mindezt?

A konkrét, számszerű (tárgyi) eredmények, az egyéni tanulás és a képessé tétel szintje értelemszerűen szorosan kapcsolódik egymáshoz, optimális esetben erős szinergiát alkotnak.

Álljon itt erre egy lengyel példa:

Egy állampolgári csoport focipályát szeretett volna építeni. A kezdeményezés eredményei:

• A számok tekintetében: megalakult egy hétfős állampolgári csoport, megépült egy focipálya, kitermelődött egy helyi vezető.
• A képessé tétel vonatkozásában: megnőtt a problémák megoldására való elszánás és képesség szintje, amit az a tény igazol, hogy a hét ember beszámolt a csoportnak, s közös munkájuk eredményeként megépült egy focipálya.
• Megváltoztak az emberek közti kapcsolatok: ennek bizonyítékát a csoporttagok válaszai adják, melyek szerint korábban csak látásból ismerték egymást. Köszönhetően a közös tevékenységeknek, mára barátokká váltak, rendszeresen találkoznak, s a közösségi munkás azt is megfigyelte, hogy a csoporttagok hetente legalább egyszer családjukkal is kimennek a focipályára, s együtt töltik az időt.

A személyes fejlődés vonatkozásában: a focipályát szervezők egyike elmondta, hogy ez a projekt nagyon fontos volt számára, mert elkezdett hinni abban, hogy vannak dolgok, amik ténylegesen megvalósíthatóak; mostanáig azt gondolta, hogy ő haszontalan, s emiatt nem is keresett munkát, most azonban valószínűleg meg fogja ezt próbálni.

 
A szócikk alapját képező dokumentum: Közösségfejlesztői folyamatok mérése-értékelése módszertani útmutató