Önkormányzatiság

A szócikk szerkeszthető (közösségi) változata:
https://cskwiki.hu/pub/onkormanyzatisag/

Köznapi értelemben az önkormányzat:

  1. az állam valamely egységének önálló, saját hatáskörű intézkedést biztosító köz­igazgatási helyzete. Ilyennel felruházott települési egység;
  2. valamely testületnek, közösségnek az a joga, hogy ügyeit önállóan intézheti. [1]

A jogi definíció szerint “A helyi önkormányzás a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés a helyi közösségen belül.”

A helyi önkormányzás a helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot.

A helyi önkormányzás joga a települések (települési önkormányzatok) és a megyék (területi önkormányzatok) választópolgárainak közösségét illeti meg.

Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben működnek.

A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat.

A választópolgárok választott képviselőik útján és a helyi népszavazáson történő részvételükkel gyakorolják az önkormányzáshoz való közösségi jogaikat. [2]

Irodalomjegyzék:

[1] Brachinger T. (2009). Közösségszervezés II. Kézirat. In: Közösségi, civil szervező tankönyvi sorozat, II. fejezet. SZMM.[2] 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól

A szócikk alapját képező dokumentum:

Közösségfejlesztés módszertani útmutató

A jelentés beküldéséhez bejelentkezés szükséges.